A becsületes nevem Hovanecz Gergely, 1976-ban születtem.

Harmonikus családban élek Kismaroson, két fiú gyermekem van. A feleségemet többen is ismerhetitek, hiszen gyakran motorozunk együtt. Az iskoláim elvégzése óta az építőiparban dolgozom.

Gyerekkorom óta foglalkoztat a motorozás, de csak huszon-egynéhány évesen örököltem meg nagyapám Simonját, és akkor kezdődött minden. Bejártam vele a Börzsöny erdei útjait, de valljuk be - nem volt egy erőmű, de az enduróból jött a következő lépcsőfok egy Kawasaki KX125. Ezt egy KTM követte, de egyik sem volt az az igazi feeling, de akkor .....

...... megvásároltam az első Hondámat! Egy igazán ritka, fekete!!!! CR250R, vérbeli verseny crossmotort. 63 LE és brutális nyomaték, szerintem amit ma a motorozásról tudok, annak 80%-át tőle tanultam.

Sajnos túl sokat mentem egyedül az erdőbe (ami köztudottan veszélyes) ezért inkább letettem a jogosítványt és átnyargaltam az utcára, de a motorozásnak ez a fajtája örök szerelem marad.

A HORNET az igazi volt első látásra, bár én egy 600-ra szerettem volna ráülni "kezdőként", óriási szerencsém volt, hogy rábeszéltek a 900-asra. 2004-óta faljuk a kilométereket. Túrázgattunk csak komótosan, pályázgattunk szenvedélyesen, versenyeztünk hivatalosan, gurultunk, amolyan lendületesen.

Én is igen gyakran szétszedem és kisebb-nagyobb módosításokat eszközölök rajta, többnyire saját kézzel. Jelenleg az ötödik verzióját éli, de szerintem most nagyon közel áll álmaim motorjához.

A klubban már 2007 óta veszek részt,  alelnöki pozícióban próbáltam kialakítani azt, ami ma a Hornet Klubbal a motoros társadalom eszébe jut.

2014-ben megtiszteltek azzal, hogy én vezethetem, ezt a megújult, és számomra igen kedves klubot. Megpróbálok megfelelni ennek a kihívásnak, és büszkévé tenni minden tagot, aki a hovatartozásában mellettünk tette le a voksát, és hogy emelt fővel viselhessük az úton emblémánkat!

 

Ne feledjétek!

...aki fékez ..... az veszít!

.... az egér mindig nyer!

 

Alelnök

Jancsó Tamás vagyok, 1977-ben születtem Celldömölkön.
Szüleimmel 1979-ben Veszprémbe költöztünk, iskolai tanulmányaimat is itt kezdtem el. Sikerült elsajátítanom a vízvezetékszerelés csínját - bínját. Mivel máshol is szerettem volna magam kipróbálni elvégeztem a közétkeztetési szakács és felszolgáló tanfolyamot. Sajnálatos módon nem beszélek egy idegen nyelvet sem a megszerzett tudásomat itt nem kamatoztatthattam. 1997-től a Beurer Hungária Kft. kötelékét erősítettem nemegész nyolc éven keresztül. 2005-ben jött egy kihagyhatattlan ajánlat és átpártoltam a Haribo Hungária Kft-hez. A mai napig itt dolgozom mint raktáros.
2011-ben szereztem motorkerékpár vezetői engedélyt.
Motorozás terén minden szóba jöhet, szeretem a hosszú túrákat, pályázást, céltalan gurulásokat. Egyszóval nem vagyok semmi jónak az elrontója.

Alelnök

Horváth Gábor vagyok, 1979-ben születtem Celldömölkön.
Álltalános iskolai éveim után karosszérialakatos, autófényező, gimnáziumi érettségi és kereskedő- boltvezető  végzettségek megszerzése után, általános járműjavító, majd egy márkaszervizben dolgoztam.
Mesteroklevél megszerzését követően, 2006-ban megnyitottam saját karosszéria szervizemet.
1998-ban szereztem motorkerékpár vezetői engedélyt. Első motorom egy Csepel D125, majd ezt követte a „japán hullám” Honda CBR 400 RR, Kawasaki ZXR 400 RR, Honda VTR , Honda CBR 600 F3 és végül 2007-ben vásároltam meg, a mai napig is szeretett Honda CB 600 Hornetem.
Nagy kedvelője vagyok a pályamotorozásnak és a szervezett társas gurulásoknak itthon és külföldön egyaránt. Ha motorozásról van szó , ambiciózus és motivált vagyok.

Titkár

1985-ben születtem Budapesten, itt kezdtem és fejeztem be gyermekéveimet, végeztem iskolai tanulmányaimat, léptem a nagybetűs életbe és jelen pillanatban is kitartok a nagy „falu” mellett. Tanulmányaim elvégzése után rögtön megkezdtem a barátkozást a munka világával, mely a mai napig is tart, kisebb, nagyobb sikerekkel.

Végzettségemet tekintve biztonságtechnikai mérnök vagyok és ebben a szakmában is dolgozom a kezdetek óta, amit szerelőként kezdtem és mostanra mérnöki feladatok elvégzéséig futtattam fel.

Kapcsolatom a motorokkal, benzingőzzel és égett gumi szaggal egészen különleges és sajátos. Sajnos nem nagyon terelgetett senki sem ebbe az irányba, így egyedül kellett rájönnöm és felfedeznem, hogy vérbeli, első generációs motoros vagyok a családban. Mostanra ezt odáig fejlesztettem, hogy már édesanyám is rajong a dologért és vadászik a lehetőségre, amikor mögém ülhet egy kellemes vasárnapi ebéd utáni csapatásra.

Motoros jogosítványomat 2007-ben szereztem és 3, fantasztikus évben eltőltött robogózás után tettem szert jelenlegi szeretőmre (az asszonynak egy szót se), egy 2008-as, CB 600 F Hornetre.

- Jelenleg is felhőtlen és boldog a kapcsolat! -

Ha nem tudod ki vagy, mit is akarsz az élettől, illetve a klubtól, akkor nagyon rossz helyen jársz! Ellenben, ha egy ízig - vérig fanatikus és barátságos jó fej társasághoz szeretnél csatlakozni, akkor a HORNET hozott!

Webisztikai főmágus

1979-es évjárat, a Hornetem meg 2005-ös. Ausztriában élek Mariazell közelében, itt fut össze több kedvelt osztrák motoros útvonal is. Ha erre jártok, szóljatok előtte. Feleségemmel és kislányommal élünk itt az Alpok hegyei között 2012 óta. Informatikával foglalkozom, az utóbbi időben főleg projekt management nagy webshopok fejlesztésében, de mellette csinálgatok még magam is honlapokat kisebb ügyfeleknek. Motorozni az utóbbi időben egyre kevesebbet sikerül, a klub életében sem igérem, hogy aktívan részt veszek a távolság miatt, de ha valami komolyabb túrát szerveztek, főleg ha Ausztriába, akkor igyekszem csatlakozni.

Sziasztok kedves Klub társak!

Erdei Dávid vagyok, 1980 Decemberében születtem Budapesten.

Lakhelyem a Pest Megyében található Csobánka község. ( a külföldiek kis Svájc-nak hívják. ;) )
1998-ben első szakmámat befejezve Szentendrén a Petzelt József SZKI​-b​an Nagyfeszültségű Villamos Hálózat szerelőként Országos szakmai versenyen szereztem meg​.​
 
​E​z után rögtön másodszakmaként Budapestre az Öveges József SZKI​-​b​an​ iratkoztam Általános Elektr​oműszerésznek, de sajnos ez ​félbe marad​t​ és megvettem életem első nagy motorját a következő évi tandíjból. :)  
Édesapám erre csak annyit mondott, hogy vagy tanulsz vagy dolgozol. Ennek fényében életem munkába való fordulása 1999 Szeptemberére esett, ám a tanulást nem hagytam abba, 2000​-​ben beiratkoztam a MAMI motorkerékpár szerelő ​iskolába. 2004-​ben kerültem teljesen motor közelbe szerelőként, ami ​nem csak a ​munkát ​hanem​ a hobbi egy részét tekinti a Honda M​a​xxpower Kft​.​-nél​. Itt ismerkedtem meg Bubussal! :)
2007-​ben a Honda Dream ​kezdeteitől voltam 2014​-​ig jelen.
2014. Márciusától jelen pillanatban is Sógoréknál (Österreich) :) dolgozom, szintén Honda kereskedésben. ​​
​Motorozni nagypapám Simson-án kezdtem el, aztán saját Jawa Mustangom-on, ezután jött a Simson S51-es és az említett első nagy motor Yamaha DT125MX ezt 5 évig hajtottam már legálisan országúton mezőn hegyen patakban Januártól Decemberig, ezt követően másik japán márka lépett az életembe munkám révén is, Honda Lead robogó 2005 Október​é​ben amit kb fél év után lecseréltem 2006 Áprilisától a mai napig használatban lévő 900 Hornet-re alias Vaspairpa. :) ​
Jellemző volt az összes motoromra majdnem, hogy vásárlás után általában télen darabokra szedtem és felújítottam őket. :)
Sajnos a Hornet is erre a sorsra jutott egy 2010-ben elszenvedett súlyos közúti motorbalesetnek köszönhetően két év után 2012-ben.
Szerencsére ez ma már egy rossz emlék, de sokat tanultam belőle, és 2014-ig összesen 100000 kilométert tekeregtünk ketten. :) Szeretem, nem nagyon tudnék más motorra átülni per pillanat.

Örülök, hogy a Klub tagja lehetek, remélem egymást segítve, jókedvűen veszünk részt a klub életében és hírnevének öregbítésében!

Jó utat vigyázzatok magatokra. :)

1986-ban, Tapolcán születtem, gimnáziumig Káptalantótiban éltem. 2005-ben kerültem Budapestre, egyetemre, építőmérnöki szakra. Jelenleg egy mérnöki irodában dolgozom előkészítő mérnökként. Mindig is vágytam a motorozásra, vidékiként megvoltak a fokozatok: Riga, Babetta, Simson, MZ. Vágytam valami nagyobbra, viszont elég volt az egyetemet kigazdálkodnom. Szépen lassan, tudatosan építettem fel a motor megszerzését. 2007-ben szereztem meg az A jogsit, majd 2012- 2013-ban a motoros felszereléseket, és 14’-ben sikerült az első, saját gépem megszereznem. Egy 2000’-es évjáratú Hornet tulaja lettem.  Az első évem még javában az ismerkedésé volt, idén már a klub aktív tagjaként szeretném annak hírnevét növelni, és részt venni minden közös rendezvényén.

Kárpáti Balázsnak hívnak, '74- ben születtem Veszprémben. Mai napig a város lakója vagyok. Motoros pályafutásom az alapoktól kezdtem, az akkori 'komoly' technikákkal kisebb nagyobb bukások kíséretében. Jelenleg egy Cb 1000r tulajdonosa vagyok. Klubszinten nem sokat motoroztam, de jelenlegi keretek közt, remek csapattal biztos sok kilométert tudunk legurulni.
Élményekkel teli motorozást kívánok!

Újrakezdő lettem (soha nem késő :-) )!
Több mint 15 évet kihagytam,de három év vadászat után, ismét van motorom (2013)!
Gyerek fejjel kezdtem a gurulást. Először egy kerékpárral... :-)

Sok a lemaradásom. Ha tehetem motoros képzésekre járok, hogy tanuljak, hiszen mindig van mit tanulni.
Szeretnék a lehető legtöbbet a motoron ülve eltölteni. Ehhez keresem a lehetőségeket!
Nem vagyok egy bőbeszédű, remélem nem gond. Ha van kérdésed, ne habozz feltenni.

Szakmám szerint úszóoktató vagyok.
Ha gyermekekkel foglalkozom, akkor úszom a boldogságban. Egy másik foglalatosság közben érzem ugyanezt az érzést, eláruljam vagy már te is tudod, hogy melyik az?

Széles utat!
Nagy Feró

Sziasztok!

Kis bemutatkozás a csoportnak, amúgy szárazon. Pásztón születtem, 1967.10.01-én. Zagyvaszántón nőttem fel (Heves megye) itt is élek.

Eredendő szakmám szakács, de a sorkatonai szolgálat után pályát váltottam és hivatásosnak álltam. Mozgalmas évek után 2010-ben otthagytam a „szervet” elegem lett sok mindenből. Manapság a vagyonvédelem területén dolgozok.

A motorozás iránti szerelem korán kezdődött nálam, Komár moped gyilkolás után 16 évesen ETZ 250-essel vigéckedtem. Az akkori kelet Németországba sikerült egy túrát szerveznünk 3 etkóval, ez akkoriban nagy szó volt.

A körülmények úgy hozták, hogy jó pár évre leraktam a mocit, de 2013 őszén találkoztam a mostani gépemmel (600. Hornet), felültem rá, s ha már rajta ültem, gyorsan kifizettem és hazahoztam.

Azóta is kezes bárányként hordoz hátán, a hegyi szerpentineken. Nevelgetem az utánpótlást, két gyermekemet, akik ha mást nem is, de a motorozás szeretetét úgy néz ki örökölték tőlem.

Akikkel sikerült együtt gurulnom a „kirajzásnál” találkozhattak velük.

Amiért nagyon örülök, hogy befogadott a csoport az a következő.

Számomra szomorú, hogy manapság bárhová megy az ember, bármilyen csoportos szórakozást keres, előbb-utóbb megmérgezi a kapcsolatokat az aktuális belpolitika.

Kivéve itt! Olyanokkal találkoztam, akik ugyanúgy a két kerék szerelmesei, mint én, és nem engedik, hogy ebbe belerondítsanak.

Születni ’79-ben születtem Budapesten. Itt is élek a mai napig. Végzettségemet tekintve közgazdász vagyok, munkámat tekintve tanácsadó. De nem az a pénzügyes fajta ám aki életbiztosításokat köt, szóval ilyenben nem tudok segíteni. Két kislány boldog apukája és egy Nő boldog férje vagyok. Jogosítványt valamikor 96 felé szereztem.

A kapcsolatom a motorokkal Kb. 11-12 éves koromban kezdődött, amikor egy srác a „telepről” vásárolt egy Romet Pony-t. Mikor először odaadta hosszú könyörgések árán, természetesen sikerült lefulladnom, melléváltanom, majd pedig mikor szemből megtaláltam a járdaszegélyt, felugrattam rá és a bokorban álltam meg, rögtön tudtam, hogy a motorozás nekem való! Némi átalakítás után létrehoztuk a majom a köszörűkövön effektust, az ülést a tank mögé „eresztettük”, így kb. térdmagasságban volt, a kormányt pedig szintén lecseréltük egy speed kormányra. Mondhatjuk talán azt is, hogy 1990 környékén alkottunk egy pocket bike-ot.

Ezt követően számos robogón, majd motoron róttam Budapest, majd az ország, végül a külföldi utakat. 5 évig voltam boldog tulaja egy 900-as Hornetnek, jelenleg pedig egy CB1000R nyergében élvezkedem. 3 említésre méltó balesetem és számtalan a Hornet Klubbal 2007 óta megélt csodás élményem van.

„Az Úr neve Hornet” - Ámen

Tárnok Balázs vagyok, '81-ben születtem Törökszentmiklóson.

Vidéki gyerekkor után főiskola miatt jött 3 budapesti év, azután 10 év Debrecen,

majd 2013 vége óta ismét Budapesten élek.
Elektronikai gyártásban dolgozok projektmérnökként.

Hobbim a foci, futás, bringa, és persze a motorozás.

Mindig is érdekelt minden, aminek kereke van, gyerekkorban rengeteget bringáztam.

Érettségi után vettem egy 50-es Honda Tact-ot, abból 3 év után lett egy ETZ250.

Mindkettőbe szaladtak a km-ek, imádtam őket, az ETZ-t is csak kétszer kellett út közben szerelni.

Kb. 5 év után eladtam, és pár év motormentes időszak következett.

2013-ban válhattam egy 600-as Hornet (2005) boldog tulajdonosává, azóta is nagy a szerelem.

Nagyobb túrákat csípem a legjobban, de a legtöbb km-t a cél nélküli hétvégi kerülők során gyűjtöm.  Mivel a Hornet tulajdonlás kezdete közel esik Budapestre költözésemmel,örömmel csatlakoztam ehhez a klubhoz.

 

Összehasonlíthatatlan érzés több hasonszőrűvel közösen csatangolni.
Mindenkinek csak azt tudom javasolni, hogy próbálja ki!
Jó utat!

1976-ban születtem Kalocsán. Főiskola után Székesfehérvárra költöztem, jelenleg Tácon élek párommal és két kislányunkkal. Fehérváron dolgozom informatikusként.

A motoros karrieremet 14 évesen kezdtem a segédmotor jogsi megszerzésével egy Babetta nyergében.

Jogsival a zsebben sok akkori márkatárshoz hasonlóan én is egy Simson-on léptem ki a nagybetűs motoros életbe. Eszetlen kalandokkal és esésekkel tarkított szakasza volt ez életemnek. A kismotoron eltöltött évek után egy majdnem 10 éves szünet következett.

2009-ben a nagymotor jogosítvány megszerzése után megvettem az első nagymotoromat (Suzuki GS500). Lelkes újrakezdőként azt gondoltam, hogy nagyon sokáig az lesz a motorom, annyira tökéletesnek tűnt.

Négy év után megváltam a GStől. Valami nagyobb, erősebb, jobb és gyorsabb kellett… három nappal később már a Hornet állt a garázsban. A rajongás és a lelkesedés azóta töretlen. J