... Hát ez is kipipálva! 

 

Mint minden évben, a Honda idén vendégül látta a HMSZ-t a standján,

hogy már-már autentikusnak mondható motorjainkkal illetve a klubélettel színesítsük az amúgy rengeteg munkával járó

kiállítási és értékesítési örületet.

 

Csütörtökön vittük ki a motorokat, de itt már jelenkezett egy két probléma.

Először is milyen sorrendben legyenek a motorok. Itt igazán szerencséssek lehettünk, hiszen pont a sarokra került a Hornet,

így a három nap alatt igen komoly érdeklődésnek voltunk kitéve.

IMG 3815

 

Természetessen kiérkezésem után láttam, hogy a standon a kiállított motorokkal még sehogy nem állnak, ezér gyorsan beugrottam segíteni, úgy este 3/4 9-ig.

A péntek egy lightes napra sikerült bárlátogató volt bőven, de a szombati embertömeg, még nálam is kiverte a biztosítékot. Érdeklődök is jöttek szép számmal.

De a fő programunk a vasárnapi Hornet Klub bejárás volt. 12-en találkoztunk a Honda standján, és körbejártuk a motoros szekciót.

Sajnos nagy nevek, mint a Ducatti, KTM vagy a BMW nem képviseltette magát, de a a Kawaskinál és Suzukinál volt motor bőven.

A Yamaha is érdekessen csinálta, mert csak az új R1-et hozta ki, és amugy nagynak semmiképpen nem mondható standjuk kongott az ürességtől.

DSCN5321

 

Azért idén is kiderült, hogy mi is a legjobb márkát választottuk.

DSCN5330

A Honda standja legalább másfélszer akkora volt, mint a második legnagyobb Suzukié.

10448603 947096175314261 4497857319382570132 o

Sok-Sok nevezetes csodával mint Marqez GP motorja (megvehető! kb. 100 millió Ft) ami mellet nem csak magyar hírességek, hanem széplányok is pózoltak.

Vagy a Dakar versenyen igen jól szereplő CRF450 Dakar.

 11071625 947504825273396 8254152462144925738 o1926054 947961998561012 1595622576600611759 o

Az új motorok után megnéztük az épített csodákat, ahol autók és motorok is voltak szépszámmal.

Személyszerint autóból egy olasz 69-es Chevi F150-as illetve a szintén Chevi impala tetszet a maga 500 Lóerejével,

Motorból is volt minden, Hornetlámpás Bobber BMW, vagy egy hófehér Trike egy Ford V8-as motorral, de a legszebb egy martini fényezésű Harley volt.

Eljött a vasárnap este 6 óra és bezárta kapuit kiállítás .... de persze nem nekünk, nagyjából ugyan a kaotikus összepakolás volt, mint minden évben,

de itt is mi segítettünk a Hondának a leggyorsabban kiszabadítani a motort.

 

Én nagyon jól éreztem magam, és már pörgetem a fejemben, hogy jövöre kinek a motorját állítsuk ki ...... már ha lesz rá lehetőség!

10658582 947962095227669 2538312840816650384 o